Kiadványok

Pongrátz Ödön életvallomása

podon_konyv(beszélgetőtárs: Kozma Huba)
Kiskunmajsa: 56-os Történelmi Alapítvány, 2006

Részletek a könyvből:

Olyan helyet kellett keresnünk, amely alkalmas volt a túlerővel szembeni küzdelemre. 1941-ben diáktáborban voltam Szentendrén, és onnan gyakran bejártunk a Corvin moziba. 1942-ben pedig, amikor a fakitermelő iskolába jártam, közel laktam ehhez a helyhez … Jól ismertem teát a Corvin mozi környékét. Amikor bementünk Bandival a közbe, és megláttam ott a mozi mögött a benzinkutat, akkor már tudtam, hogy ez a hely lesz az, ami a legmegfelelőbb a mi számunkra. Szereztünk egy csavarkulcsot, és ezzel feszíteni kezdtem a lakatot, hogy benzint tudjunk a kútból szerezni, amikor megszólalt a hátam megett egy idősebb úriember: – Gyerek, én kétszer is meggondolnám, mielőtt azt a lakatot lefeszítem! –Tizenkétezerszer gondoltam erre a pillanatra, uram! –válaszoltam az öregúrnak. – Hogy a Jóisten csak egyszer adjon fegyvert a kezembe…! Amerikát odahagytam, ideköltöztem erre a dél-alföldi településre, hogy ismét kezembe véve a lyukas zászlót, segítsem beteljesíteni mindazt, amit Gergely és segítő barátai itt Kiskunmajsán megálmodtak.


Kozma Huba – Csík Antal:
Együtt megélt történelem

egyutt_konyvKiskunmajsa: 56-os Történelmi Alapítvány, 2012

Részletek a könyvből:

A némaság évtizedei – amikor beszélni sem lehetett a rajtunk esett sérelmekről, amikor élénk színű petárdákkal homályosították el látásunkat – már-már feledésbe taszították a velünk megesett háborús gyalázatot. Hiszen az idegen megszállás évtizedeiben dicsőíteni kellett az anyákat, nagyanyákat meggyalázó szovjet katonákat. Hősként kellett tisztelni a fegyvertelen civil lakosságot lélekfurdalás nélkül legyilkoló rabló hadakat. Hősi énekekbe foglalni az értékeiket őrző, tehát ellenszegülni bátor férfiakat, a Szülőföldünket reménytelen harcban mégis fegyverrel védő honvédeinket kíméletlenül lemészároló (tömeg-)gyilkolásra idomított katonákat. A hazánk számára „felszabadúlást” hozó dicsőséges Vörös Hadsereget. A tudathasadásos évtizedeket lezáró rendszerváltozás óta eltelt húsz esztendő nem volt elegendő a számvetésre. Nem temettük el áldozatukhoz méltó tisztelettel hősi halottainkat. A harctereken elesetteket, a munkatáborokban, hadifogságban elpusztultakat, a ránk törő ázsiai hódítókkal sokszor puszta kézzel szembeszegülőket. Már elkorhadt a sírjukat őrző fakereszt, de talán még fel tudjuk idézni arcvonásaikat, emlékezünk szavaikra. Minden településen fel kellene tárni a vörös hadsereg bevonulásának igaz történetét. Mert aki kimondja – írja Illyés Gyula –, föl is oldja a rettenetet. És akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt. (George Santayana). … Közel harminc esztendeje – egy emberöltőn át – gyűjtöttük falusfeleink visszaemlékezéseit szülővárosunkban. A kiskunmajsai múzeum adta lehetőségekkel élve önéletmondó-író pályázatot hirdettünk 1984-ben, aztán ennek sikerén felbuzdulva hol kifáradó, hol megújuló lendülettel folytattuk a lassan-lassan végeláthatatlan beszélgetést az első, a második világháborúról. A háborúk közötti békeidőről, az ötvenes évekről, halk szóval ötvenhatról, a téesz-szervezésről, a rendszerváltozásról. Most, hogy a kort megidézzük, ezekből az életvallomásokból válogattuk ki azokat az elbeszéléseket, melyek a második világháború korát vetítik képzeletünk filmvásznára. Túlélők szólalnak meg hosszú évek múltán. És beszélnek azok helyett is, akik az idegen hódítók bejövetelének áldozatául estek. Hogy ezek a nyilvánosságra segített emlékek még hitelesebbek legyenek, fellapoztuk a kortárs újságokat, idézünk fellelt naplótöredékekből, közszemlére tesszük a megszólalók nekünk szíves megőrzésre átadott fényképeit. Kísérletet teszünk arra, hogy megjelenítsük egy délalföldi nagyfalu szándékosan feledésbe taszított korszakát. Hogy adatközlőink, beszélgetőtársaink segítségével kimondjuk a sokáig kimondhatatlant.


Isten ajándéka volt

isten_konyvEmlékkönyv Hajdó István 70. születésnapjára
Kiskunmajsa: 56-os Történelmi Alapítvány, 2012

Részletek a könyvből:

Olyan volt ő, mint amilyennek teremtő Istenünket szeretjük látni. Jóságos, megbízható, derűs, megbocsátó. Hajdó István – aki nemrég még közöttünk járt, akinek mindenkihez volt egy-egy jó szava, biztató mosolya, aki segített elviselni a ránk szabott sorsot, vinni a magunk keresztjét, aki életét szétosztotta közöttünk – Isten ajándéka volt. (Kozma Huba)

Gyermekszíve volt. Nagyon szerette az embereket. Őszinte volt. Sokat imádkozott. Egyik vasárnap reggel besurrantam hozzá, szentmise előtt. Térdelt, előtte a prédikációja, imádkozva tanulta. Aztán a szószéken ez a gyermekszívű pap prófétává változott, Isten szavának tekintélyével beszélt. (Tamás Barna)

Szent László, kelj fel sírodból, innen a Hargita csúcsáról nézz végig, lásd meg az anyaországot a káini bűnével. Láttad 2004. december 5-én? Letagadtak. Lásd Erdélyországot, segíts, hogy hegyeink, mint a Tordai-hasadék, elváljanak és megmaradjunk. Mai gondolkodónk mondta, hogy kísértésbe esni lehet, meghalni lehet, de rongyembernek lenni nem lehet. Imádkozzunk a hazáért. (Hajdó István)