ORSZÁGOS GYŰJTEMÉNYI FELHÍVÁS

Kedves Honfitársaink!

Ha elképzeléseink megvalósulnak, olyan alkotóműhelyt tudunk itt kialakítani, amely számon tartja és feldolgozza a még zömmel feltáratlan vidéki ötvenhat történetét. … A mi forradalmunkat közel fél évszázadig hallgatásra kényszerítették, itt az ideje a megszólalásnak.” – mondta Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori legendás főparancsnoka, amikor megalapította Kiskunmajsán az ország mindmáig egyetlen 56-os múzeumát. És bár az elmúlt években sok fontos kezdeményezés indult és hiánypótló munkák is születtek, az 56-os forradalom történetének számos fontos részlete feltáratlan még, miközben évről-évre egyre kevesebben lesznek a még közöttünk élő hősök, résztvevők és tanúságtevők.

A Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány, mint a Főparancsnok kiskunmajsai 56-os múzeumának fenntartója és eszmei örökségének letéteményese ezért

országos gyűjtést hirdet

dicsőséges forradalmunk mindmáig feltáratlan emlékeinek felkutatása, összegyűjtése és közkinccsé tétele érdekében.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik bármilyen megőrzésre és megismertetésre érdemes emléket őriznek a forradalomról, továbbá azokét is, akiknek tudomásuk van mások által megőrzött ilyen emlékekről. Össze szeretnénk gyűjteni és az utókornak megőrizni minden még lappangó, de elérhető emléket: dokumentumokat, tárgyakat és az egykori résztvevők vagy szeretteik, hozzátartozóik emlékezetében megőrzött történeteket egyaránt. Mindvégig oda szeretnénk figyelni a forradalom „nagy”, országos eseményei mellett a „kisebb”, csak egyes közösségek számára meghatározó eseményekre, amelyeket sokszor mindmáig nem örökített meg senki; s arra, hogy a legendás nagy nevek mellett a névtelen vagy csak kevesek által ismert hősök emlékezetét is megőrizzük.

Különösen szeretnénk összegyűjteni minden elérhető információt azokról, akik az idegen megszállók és hazai kiszolgálóik ellen fegyverrel a kezükben vették fel a harcot és áldozták életüket. Tarthatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy 60 évvel a forradalom után még mindig nem rendelkezünk semmilyen átfogó tudással ezekről a hősökről. Szeretnénk összegyűjteni a lehető legtöbbjük nevét, arcképét, egykori személyes tárgyaikat és dokumentumaikat, s mindazt, amit tetteikről, életük és haláluk körülményeiről ma még tudni lehet. Elhatározott szándékunk, hogy a kiskunmajsai 56-os emlékhelyen, a megtorlás áldozatainak emlékére Pongrátz Gergely által emelt kápolna közvetlen környezetében külön-külön méltó jelet állítunk minden egyes, a magyar szabadságért elesett harcosnak.

De ugyanígy össze kívánjuk gyűjteni valamennyi elérhető emlékét

  • a forradalmat megelőző s azt mintegy előrejelző különféle eseményeknek,
  • a fegyvertelen lakosságra leadott sortüzek és más atrocitások áldozatainak,
  • az ország egyes vidéki városaiban és falvaiban a forradalom idején lezajlott történéseknek és azok résztvevőinek (szinte minden településnek megvolt a maga forradalma),
  • a magyar parasztság által az éhező és vérző nagyvárosokba küldött élelmiszer-szállítmányoknak,
  • azoknak, akik a forradalmat eltipró fegyveresek tevékenységét bármely módon gátolták vagy akadályozták,
  • a forradalmat követő megtorlások valamennyi áldozatának.

Szeretnénk összegyűjteni a fentiekre vonatkozóan mindazokat a történeteket, amelyeket egykori résztvevőik vagy tanúik valamikor papírra vetettek, de nyomtatásban nem jelenttettek meg; és azokat is, amelyeket az egykori résztvevők vagy leszármazottaik, ismerőseik, akiknek elmesélték őket, még mindig csak az emlékezetükben őriznek. Tisztelettel felkérjük ezért mindazokat, akik még nem vetették papírra vagy rögzítették más módon a forradalom eseményeire vonatkozó emlékeiket, hogy tegyék ezt meg és juttassák el nekünk; ugyanakkor arra törekszünk, hogy hang- vagy videófelvételen is rögzítsük mindazok visszaemlékezését, akik ehhez hozzájárulnak.

Várjuk továbbá mindazok jelentkezését, akik a fentiekre vonatkozóan bármilyen dokumentumot vagy tárgyi emléket őriznek vagy ilyenről tudomással bírnak, hogy jelezzék ezt nekünk, és ha megtisztelik ezzel múzeumunkat, bocsássák ezeket döntésük szerint véglegesen, időlegesen, vagy akár csak a megismerés és dokumentálás erejéig a rendelkezésünkre, hogy számba vehessük, tudományosan leírhassuk, lefényképezhessük és – hozzájárulásuk esetén – kiállításainkon bemutathassuk őket. (Programunk semmilyen állami támogatásban nem részesül, a felajánlott tárgyakért ezért bárminemű térítést fizetni csak a legritkább esetben áll módunkban.)

A beérkezett gyűjteményi anyagot reprezentatív kiállításon mutatjuk be a kiskunmajsai 56-os múzeumban s mindenki számára elérhetően az interneten. Feltett szándékunk ugyanakkor, hogy mindazt az ismeretanyagot, amelyet e program során összegyűjtünk, külön-külön is eljuttatjuk azokba a közösségekbe, amelyek a forradalom hőseit valaha az útjukra bocsátották, hogy mindannyian az őket megillető helyre kerülhessenek szűkebb közösségük helyi emlékezetében is.

Várjuk tehát mindazok jelentkezését, akik személyesen vettek részt a forradalomban, vagy családjuk, barátaik, ismerőseik köréből tudnak olyanokról (legyenek még élők, vagy már eltávozottak), akiknek a tettei feljegyzésre és elismerésre érdemesek. Legfőképpen ugyanis a tetteket szeretnénk összegyűjteni, amelyek az egész magyarság emlékezetvagyonának részét képezik, s amelyek megőrzése és továbbörökítése mindannyiunk és minden utánunk következő nemzedék szent kötelessége.

Tegyük együtt a lehető legteljesebbé az 56-os forradalom halhatatlan hőseinek ma még erősen hiányos arcképcsarnokát, s nevezzünk nevén és illessünk a neki járó tisztelettel mindenkit, aki arra érdemes, függetlenül attól, hogy fegyveres harcban vesztette-e életét, a megtorlások áldozatául esett, száműzetésbe kényszerült vagy itthon élte le az életét.

Kérjük, hogy mindazok, akik Magyarországon vagy a Kárpát-medence és a nagyvilág valamennyi magyar közössége körében bármiképpen segíteni kívánják munkánkat, jelentkezzenek a következő elérhetőségeink bármelyikén:

  • iroda: 6120 Kiskunmajsa, Iskola u. 8-10.
  • postacím: 6120 Kiskunmajsa, Pf. 36.
  • telefon: 70-210-5555
  • email: muzeum@corvinista.hu

Hisszük, hogy csak annak a közösségnek lehet jövője, amely számon tartja és a következő nemzedékek elé példaként állítja a maga hőseit, s nem hagy veszendőbe menni, a feledés homályába veszni semmilyen drága áldozatot.

Adassék hőseinknek örök dicsőség, nekünk pedig adjon elég erőt és tartást a Jóisten, hogy méltóak lehessünk hozzájuk!

Kiskunmajsa, 2016. október 18.

Nahimi Péter, a Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány kurátora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.