M E G H Í V Ó
Különleges, országos jelentőségű kiállítást és megemlékezést szervezünk február 17-én, pénteken 17 órakor Kiskunmajsán, a Helytörténeti Gyűjteményben (Iskola u. 8-10.)
Hamusics János, az utolsó szabadságharcos vértanú
emlékére.
Pontosan 50 éve lépett az akasztófa alá a veszprémi várbörtön udvarán ez a megtörhetetlen, mindössze 30 éves padragkúti bányász. Azért kellett meghalnia, mert társaival együtt 10 évvel az 56-os forradalom után is kész lett volna fegyverrel felvenni a harcot a szovjet megszállókkal szemben Magyarország függetlenségéért.
Az ő történetének felidézésére szeretnénk meghívni kedves családjával, barátaival együtt.
* * *
1966.március 28-án már napok óta egymást követték a szovjet katonai szerelvények az Ajka és Városlőd közötti vasúti vonalszakaszon. Hamusics János és legközvetlenebb társa, Balázs Sándor, maga is padragi bányász, úgy érezték, elsőként ezeket kell megállítaniuk. Hajnali négykor felrobbantották a kanyarban a vasúti sínt.
A pályát sikerült is felszakítaniuk, a robbanás után azonban elsőként egy tehervonat érkezett a megrongált szakaszra, s annak a mozdonya siklott ki. Emberéletben nem esett kár, arra azonban a hatóságok is rájöttek, hogy az igazi cél nem a tehervonat volt, és minden erejüket latba vetették, hogy megtalálják a tetteseket. Hamusics Jánost és társait azonban mégsem a nyomozás, hanem – szégyenteljes és ugyancsak tanulságos módon… – „állampolgári bejelentés” buktatta le.
Az állambiztonságot az eset különösen megrázta. Hogy éppen munkások, méghozzá a legjobban istenített, legkeményebb munkát végző, földalatti fejtésben dolgozó bányászok szálljanak szembe a munkáshatalom államával, s éppen a híres ajkai szénmedencében… Sorsukról a legmagasabb szinten született döntés, egyértelműen politikai megfontolásból: hogy mindenki értsen belőle, Hamusics Jánost halálra, társait pedig súlyos börtönévekre ítélték.
És ez a fiatal bányász mindvégig úgy viselkedett, mint aki pontosan tudja: immár mindenről magasabb hatalmaknak számol el. Nem tört meg sem a nyomozás alatt, sem a tárgyalásokon és rezzenéstelenül lépett az akasztófa alá. Tartása, férfias kiállása mindenkiben mély nyomot hagyott, emléke köré pedig hamarosan legendákat szőtt a városi szóbeszéd.
De a hatalom nemcsak az életét akarta elvenni Hamusics Jánosnak. Megtettek mindet, előbb azért, hogy besározzák (még a „kékfényes” Szabó Lászlót is bevetették); aztán pedig, hogy elfeledtessék. És nem is sikertelenül: az interneten alig néhány írás foglalkozik csak vele, az adatok zöme téves, a fényképét is csak néhány napja lehet megtalálni. Errefelé sem ismerik sokan a nevét, pedig a lánya évtizedek óta itt él közöttünk, csendben, anélkül hogy tudnánk ezt róla.
Megemlékezni általában olyan történelmi eseményekről szoktunk, amelyekről szinte mindent tud már a tudomány. Itt most más a helyzet: arról, ami 50 éve Ajkán és Veszprémben történt, még ma sem tudunk mindent, amit tudhatnánk.
Néha a saját történelmünkért is meg kell küzdenünk.
* * *
Az egykori tanúk, résztvevők emlékezéseit hallgatva szinte a szemünk láttára bontakozik ki a múlt ködéből a történelem.
Szeretettel várjuk mindazokat, akik úgy érzik, hogy fontos megismerniük közös múltunknak ezt az oly sokáig eltagadott szegletét, s egy néma főhajtással tisztelegni valaki előtt, aki az életét is kész volt feláldozni mindannyiunk szabadságáért.
